A szakfordítók is csak emberek

Debrecen-Budapest viszonylatban közlekedtem egyébként és arról akartam írni karácsony után, hogy „a szakfordítók is csak emberek” – de hát ezt már a bejegyzés címe alapján is láttátok. Igazából viszont annyira elszállt az ihletem a vonaton az útitársam „segítségére”, hogy most már végképp elfelejtettem, hogy mit akartam írni a szakfordítókról. Szerintem valami olyasmit, hogy az ünnepek alatt unatkoznak a fordítók, vagy túl sok bejglit ettek, vagy ünnepek után sorban álltak a boltokban, visszaváltani azokat az ajándékokat, amelyek túl nagyok, túl kicsik voltak, vagy éppen duplán kapták meg őket ajándékba stb. Továbbá jóllehet, hogy naponta dolgozom szakfordítókkal, de én magam nem vagyok az, így nem is lenne hiteles, ha írnék róluk. Jómagam nevében csak annyit mondhatok, hogy igen, tényleg sorba álltam ajándékokat visszaváltani, igen, tényleg elrontottam a gyomrom, és tényleg unatkoztam az ünnepek alatt, mert hiányzott a „pörgés”. Igazából ez a poszt semmiről sem szól, de ez az év bejegyzése, még nem ébredtem fel a téli álmomból, így nézzétek el nekem, kérlek. Ujjgyakorlatnak mindenesetre jó volt, legközelebb pedig írok egy „ütős” bejegyzést, megígérem.